Nagy izgalommal vetettük bele magunkat a kalandba, hiszen nem igen fordul elő velünk, hogy városnéző túrán vegyünk részt abban a városban, ahol élünk. Pedig úgy tűnik kellene, hiszen az ImagineBudapest által szervezett Titkos kertek és terek a belvárosban tematikájú sétája számtalan izgalmas pillanattal gazdagított bennünket.
Bár az útvonal helyszínei fel voltak tüntetve, valahogy mégsem sejtettük miben lesz részünk. Egészen érdekes, hogy ezen a túrán is bebizonyosodott, hogy nem minden a külső, hiszen sok esetben egy nem túl attraktív épület küszöbét átlépve ért bennünket a meglepetés.
Lelkes és tapasztalt túravezetőnk, Komáromi Petra látott el bennünket érdekes és tartalmas információkkal.
A látvány a szépségén túl egészen elgondolkodtató volt. Ahogy nap mint nap bejárjuk a város egyes részeit, a betondzsungelben sokszor fel sem tűnnek a növények. Viszont ezen a túrán sikerült átéreznünk ennek fontosságát. Hogy igenis kellenek az árnyat nyújtó fák, a bódító virágok. Kell a gondoskodás, a megóvás, kell az, hogy körbe vegyenek minket a növények.
Szükségünk van a természetre, ahogy szükségünk van olyan pillanatokra is, mikor csak megállunk, gyönyörködünk és mély levegőt veszünk. Tudatos pillanatok, mikor utánanézünk annak, hogy ez éppen milyen növény, milyen igényei vannak, mikor a legszebb, mi a teendő vele a hidegebb hónapokban.
Kellenek az átélt pillanatok, mikor elővesszük a fényképezőgépet, körülnézünk, megcsodálunk, és közel megyünk ahhoz a témához, amit szeretnénk megismerni.
A három Instax gép, amit magunkkal vittünk különféle funkciót töltött be.
Az időjárás kissé változékonynak bizonyult a túra folyamán, hol felhős, hol napos volt, amit a fotó készítésekor figyelembe kéne venni. Azonban az Instax Mini 11 megkönnyítette a helyzetet, hiszen az automata fénymérésének köszönhetően a készülék beállította magát az adott fényviszonyhoz.
Az Instax WIDE 300-at leginkább a tájképek miatt választottuk. Ha nagyméretű Instax képeket szeretnél, arra a WIDE 300 a megoldás.
Az Instax Square SQ20 hibrid fényképezőgéppel otthon újra lehetőségünk volt átélni a fotók nyújtotta élményt. Az Instax SQ20 képes arra, hogy eltárolja a fényképeket, úgyhogy később visszanéztük őket és csak utána nyomtattuk ki a kedvenceinket.
Összességében elmondhatjuk, hogy ez a túra kicsit lelassított bennünket, kimozdított a komfortzónánkból, és ráébresztett arra is, hogy tudatosítsuk magunkban például azt, hogy a városi parkok, a titkos kertek kincset érnek. Sok ember keze munkája teszi széppé, gondozottá őket, és ezeket az erőfeszítéseket meg kell becsülnünk. Nagyon örülünk, hogy betekintést nyerhettünk olyan kis zárt világokba, ahová amúgy nem juthattunk volna be.
Köszönjük az ImagineBudapest jól szervezett csapatának, hogy lehetőséget biztosított számunkra a túrán való részvételen. Őszintén elmondhatjuk, hogy többet kaptunk, mint vártuk.
Ha szeretnél többet megtudni az ImagineBudapest tematikus városnéző sétáiról, kattints ide.